A fotós...
1991-ben születtem Budapesten. Nem tudom megmondani, mióta érdekel a fotózás, de az biztos, hogy már kisgyerekként is gyakorta kértem el aputól a Konica-Minoltát egy-egy családi ünnep, vagy kirándulás alkalmával. Aztán a technika fejlődésével végigjártam a fotós-szamárlétrát: kompakt, belépő, majd egy picivel nagyobb tudású DSLR gépet vásároltam.

Egyik kedvenc fotótémám a közlekedés, azon belül is a vasút, mely nem csak hobbi, de hivatás is, ráadásul lehetőség van az általam kedvelt másik két témával, a tájképekkel illetve az elkapott életképekkel való kombinálására. E mellett az ilyen fotóknak kor- és technikatörténeti jelentősége is lehet. A tájképek, a természetfotók mellett ha van rá lehetőségem, szívesen fotózok állatokat, vadakat és házi kedvenceket egyaránt. Ugyancsak szeretem lencsevégre kapni az élet apró mozzanatait, a pillanatképeket. Korábban tűzoltósági fotósként gyakran fotóztam tűzoltási-műszaki mentési gyakorlatokat, illetve éles bevetéseket. E képeim közül nem egy köszönt már vissza az MTI-n keresztül az ismertebb magyar hírportálokról.

Többször jelentek már meg fotóim nyomtatott és online kiadványokban is, nem egyszer saját cikkeimet, élménybeszámolóimat illusztrálva. De felhasználta már a képeimet többek között a Magyar Távirati Iroda, és a National Geographic Magyarország is.

Szívesen fotózok megrendelésre is kisebb rendezvényeken, de reklámfotókat is készítettem már.

Jelenleg az iho Indóház Online közlekedési szakportált igyekszem ellátni minőségi fényképfelvételekkel.

 

Pomáz, 2011

Névjegy:  
   
név: Arnold Balázs
született: 1991., Budapest
lakhely: Pomáz, Győr
gép: Sony α230 DSLR
fontosabb megjelenések: Indóház vasúti magazin, Indóház Online, Lánglovagok, MTI, Index, National Geographic Magyarország, National Geographic Srbija, OKF
   
e-mail: balazs.arnold@gmail.com
   

Akiknek köszönöm, hogy területükön, rendezvényükön lehetővé tették a fotózást:

MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
megszűnt szervezet

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

MÁV-Start Zrt.

BKV Budapesti Közlekedési Zrt.

Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

Magyar Vasúttörténeti Park

GYSEV Zrt.

Magyar Állami Autópályakezelő

BILK Kombiterminál Zrt.

Agria Volán Zrt.

Budapest Airport Zrt.

Lábatlani Vasbetonipari Zrt.

Debreceni Közlekedési Vállalat

Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.